A weboldal használatának egyszerűsítése érdekében sütiket . használunk.
Elfogadom

Export partnerek találkozója Holešovban

A csütörtöki érkezés után a vendégek megnézték a Virágoskertet és Püspöki Kastélyt is Kroměřížben, délután pedig a Přerov-i Zubr sörfőzdébe is ellátogattak egy kis kóstolásra.

Pénteken, a holešovi kastélyban a cég termékeit és megoldásait érintő előadások és beszélgetések megtartására került sor. Természetesen a cég telephelyén is körbe vezették a látogatókat, ahol megnézték a gyárat, a raktárat, és a kutatás-fejlesztési részleget, valamint még többet tudhattak meg a vállalat hátterével és alapításának körülményeivel kapcsolatban is. Boris Kamenický, Jakub Zahrádka és az ELKO EP vállalat tulajdonosa, Jiří Konečný ismertették a Smart City (Intelligens városok) és a Future Office („A jövő irodája“) koncepciókat, bemutatták az új iNELS Air termékkör első termékeit és a „Szállodai megoldások“ (Hospitality Solutions) újításait is. A találkozó talán legfontosabb témáját egy áttörés szolgáltatta, amelyet a világ jelenleg legszélesebb körben használt épület-felügyeleti rendszerének, a Niagara 4-nek és az ELKO EP termékeinek integrációjában értünk el.  A fejlesztésnek köszönhetően hatalmas lehetőségek nyílnak meg az iNELS-rendszer alkalmazására vonatkozóan a szállodák és kereskedelmi célú épületek felügyelete kapcsán.

Péntek este és szombaton a partnerek a holešov i Regattába is belecsöppentek, amelynek egyik főtámogatója idén is az ELKO EP volt. Itt nem csak a kísérőprogramok széles palettájából válogathattak, de több sztár mellett, a cég tulajdonosából és dolgozóiból összeálló ELKO Band szuperprodukciójára is egy nagyot bulizhattak.

 

 

 
 

iNELS.hu feliratkozó form

The personal information sent through this form will be used only to process your request. GDPR Privacy and terms here: Privacy Policy

© 2016 ELKO EP | Minden jog fenntartva | Intelligens épületautomatizálás | Okos-ház

Kivitelezés: Logo DG Studia