A weboldal használatának egyszerűsítése érdekében sütiket használunk.
Elfogadom

Bhután két ELKO EP projekttel közelebb a boldogsághoz

A SAP Automation vállalattal szorosan együttműködve, társaságunk, az ELKO EP vállalat, jelenleg két nagy projekt megvalósításán dolgozik, az Indiával és Tibettel szomszédos Dél-ázsiai Bhutánban, ahol a nemzeti "boldogság-indexe" nagyobb jelentőséggel bír, mint a gazdasági jólété. Mindkét projekt a fővárosban, Timpuban zajlik, az egyik a Bhutáni Nemzeti Bank épületét, a másik pedig a Toyota helyi kirendeltségének bemutatótermét érinti. 

Bhután Nemzeti Bankja egy négyemeletes, megjelenésében és szerkezetében is az országra jellemző tipikus építészeti stílus jegyeit hordozó épület. Az ország kiemelt figyelmet fordít a hagyományainak megóvására, amely az építőipar mellett a helyiek öltözékében is megfigyelhető. A projekt keretein belül elsősorban a bank épületének világítás-korszerűsítését és annak intelligens vezérlését biztosítjuk, az iNELS-rendszer segítségével. Az épületben több mint 2000 fényforrás szolgáltatja a világítást.  A korszerűsítéssel ezek vezérlésére automatizáltan, külső- és belső fényintenzitás-szabályzókra alapozva történik. Emellett az alkalmazottak, az EST érintőképernyős- és az RF Touch vezeték nélküli érintőképernyős vezérlők segítségével, kézileg is vezérelhetik az egyes funkciókat. Összesen több mint 300 iNELS egység "dolgozik" az épületben, ugyanis a világítás mellett a tűzjelzőkről, az árnyékolók- és a légkondicionálás vezérléséről is társaságunk gondoskodik. 

A másik munkánk a Toyota helyi irodájában található bemutatóterem automatizálása. Ez a projekt Bhután Állami Kereskedelmi Társaságával (STCBL - State Trading Corporation of Bhutan) szorosan együttműködve valósulhat meg. Az iNELS-rendszer az épületben többek között a teljes világítási-rendszert (188 világítási kör) és a Daikin klímaberendezéseket vezérli, ezen kívül a füstérzékelőink gondoskodnak a bemutatóterem biztonságáról és természetesen az ezekhez szükséges komplex irányítási felületet is biztosítjuk. A felhasználók a rendszert az EST és a GSB érintőképernyős vezérlők, az Interra illesztő-programok és az iHC (iNELS Home Control) táblagépekhez és okostelefonokhoz fejlesztett applikációk segítségével kezelhetik. 

Érdekességként büszkén mesélhetjük el, hogy tavaly építettük az első iNELS-rendszert Bhutánban, amely az ország valószínűleg legismertebb épületében, az 51,5 m magas Buddha Dordenma szobor alatt került kialakításra. Az épületben az iNELS BUS System vezetékes épületautomatizálási rendszer vezérli az autentikus belső terek világítását, a jelenléttől függő világítási "jeleneteket", illetve az emlékmű biztonsági- és beléptető-rendszerét is. 

Írjon nekünk

Az ezen az űrlapon keresztül küldött személyes adatait csak a kérésének feldolgozásához használjuk fel. A GDPR adatvédelmi feltételek itt: Adatvédelmi irányelvek