A weboldal használatának egyszerűsítése érdekében sütiket használunk.
Elfogadom

Az ELKO EP sikerei a közelmúltból

Nagy örömet jelent számunkra, hogy az ELKO EP mára már valóban bátran elbüszkélkedhet termékeivel a világ bármely táján. Összeállítottunk egy listát a közelmúlt szakmai rendezvényeiből, melyeken részt vettünk.

Construma 2017, Budapest, Magyarország – A Construma kiállítás immáron 36. alkalommal került megrendezésre április 5-9 között, a budapesti Hungexpo Vásárközpontban. Az eseményen több, mint 60 000 látogató vett részt, akik az ELKO EP standjainál bővebb bepillantást nyerhettek az iNELS intelligens villanyszerelési rendszer otthonok- és egyéb épületek számára fejlesztett okos megoldásaiba.

 

Coneco Racionergia – Passzívházak - Faépületek - Víz 2017, Pozsony, Szlovákia
Az Incheba Expo Bratislava-t március 22 – 25 között rendezték meg Pozsonyban. Cégünk már régóta szerepel a kiállítók között és ehhez a tradícióhoz ezúttal is ragaszkodtunk, így idén a 16. alkalommal mutattuk be termékeinket a nagyérdeműnek. A szlovákiai expón a látogatók közelebbről is megismerhették az iNELS BUS System vezetékes intelligens otthon-rendszerünket, valamint az INELS RF Control vezeték nélküli épületfelügyeleti rendszert és a Logus 90 szerelvénycsalád kapcsolóit és dugaljait. Két látványos standunkkal még az esti híradóba is bekerültünk.

 

Hotel Show Exhibitions 2017, Dubaj, Egyesült Arab Emírségek – Április 4 – 6-ig, ötödjére került sor erre a színvonalas eseményre Dubajban, ahová a világ minden tájáról érkeztek kiállítók, hogy prezentálják megoldásaikat. Idén az ELKO EP is köztük volt, így mi is bemutathattuk a világnak az iNELS rendszer megoldásait, amelyek a három nap alatt óriási érdeklődést váltottak ki a látogatókból.

 

Elektro Moskva 2017, Moszkva, Oroszország – Az elektronika és villamosipar területeit érintő kiállítás március 17-20-ig tartott az orosz metropoliszban és idén számunkra igazán sikeresen alakult. Az üzleti partnerekkel folytatott hagyományos találkozók mellett ugyanis az orosz leányvállalatunk a reléink beszállításával kapcsolatosan szállítói szerződést írta alá Oroszország legnagyobb állami tulajdonban lévő bankjával, a Sberbankkal. Ugyancsak szerződtünk a vonatgyártó Siemens Lastochka céggel, akik innentől kezdve a termosztátokat vásárolják majd tőlünk.

 

Elcom Ukraine, Kijev, Ukrajna – Ezt az elektrotechnológiai kiállítást két év kihagyás után „élesztették újra“ és tartották meg március 11 – 14 között, Kijevben. Az ELKO EP helyi leányvállalata főként a relé termékkör és az iNELS RF Control vezeték nélküli épületfelügyeleti rendszer bemutatására fektette a hangsúlyt. Ennek oka, hogy a térségben az emelkedő fűtési költségek a fűtésszabályzásra, ezáltal a költségek optimalizására terelik a fókuszt.

Vira Ukraine, Odessza, Ukrajna – Odesszában, máricius 16-19-ig tartott ez az épületautomatizálásssal, modern épületelektronikai megoldásokkal foglalkozó kiállítás. Az ELKO EP bemutatta a különféle épületekhez fejlesztett iNELS intelligens villanyszerelési rendszereit, valamint a reléit és rengeteg új vásárlót szerzett.

URBIS 2017, Brno, Csehország – Az Urbis 2017 szakkiállításnak április 26 – 29 között, a Brno-i Kiállítási Centrum adott otthont. A négynapos eseményen a kiállítók bemutatták különböző, „Smart City“, vagyis az intelligens városok és települések koncepciójába illeszkedő okos megoldásaikat. Cégünk prezentálta gyakorlatilag az öszes intelligens IoT („Internet of Things) megoldását, főként az épületekre, közterület világításra, intelligens parkoló – és kamerarendszerekre helyezve a hangsúlyt.

Írjon nekünk

Az ezen az űrlapon keresztül küldött személyes adatait csak a kérésének feldolgozásához használjuk fel. A GDPR adatvédelmi feltételek itt: Adatvédelmi irányelvek